Kezdőlapra
Kezdőlapra
Nyitva: minden nap
09:00 - 18:30
(pénztár zárás 17:45)
Kecskeméti Vadaskert Nonprofit Kft.
OTP Banknál vezetett számlaszáma:

11732002-20387820-00000000
Kecskeméti Vadaskert
   
• Támogatás• Bemutatkozás• TÁBOROZÁS• Programok• Archívum• Híreink• Állatfajaink• Kapcsolat• Jegyárak
• Mobilfizetés• Örökbefogadás• Dokumentumok• Képgaléria• Videók• Látogatási rend• SZÉP kártya• Adatvédelmi nyilatkozat
  •  Állatok Világnapja - 2013. október 5.

Látogatóink ismételten részt vehettek egy fantasztikus napon. A kicsiket meglepetések várták, mivel elrejtettünk egy csomó bilétát a vadaskertben. Aki megtalálta és visszavitte a pénztárhoz, az matricát kapott ajándékba.

Volt, aki nagyon ügyesen több bilétát is megtalált. Ez mellett családi vetélkedő is várta a vendégeinket, ahol a kérdésekre adott helyes válaszok mellett az ügyesség is döntő szerepet játszott. Pl.: összekötözött lábbal való ugrálás, vagy éppen ki tudja a lufit leghamarabb felfújni és kidurrantani.

Természetesen most sem maradhatott el a látvány etetés. Most is voltak fiatal segítők. A kisebbeket pedig a szülők is bekísérték a kifutókba.

A múltkoriakkal ellentétben most a pekari malacok is a közönség előtt kaptak enni. Bátor gondozóink megküzdöttek a folyóval, átkeltek az akadályokon, mindezt azért, hogy állataink jóllakjanak.

Állatsimogatónk megint tele volt, a szőrös kedvencek megint találtak maguknak önfeláldozó simogatókat. ?k mindig várják a látogatókat, szeretnek a figyelem középpontjában lenni.

Ha lemaradtatok róla, akkor gyertek el, és barangoljátok be vadaskertünket!

Ugrás az oldal tetejére
Minden hétvégén, szombaton és vasárnap délelőtt 10:30-től 11:00-ig, délután 14:00-től 14:30-ig mutatjuk be szakvezetéses látványetetéseinket.

Délelőtt:

10:30 - 10:40 - Látványetetés indul az ormányos medvéktől
10:40 - 10:50 - Rézusz makákók etetése
10:50 - 11:00 - Dámszarvasok / Csacsik etetése a gyermekek bevonásával

Délután:

14:00 - 14:10 - Ázsiai törpevidrák etetése
14:10 - 14:20 - Lámák / pónik etetése a gyermekek segítségével
14:20 - 14:30 - Kapucinus majmok etetése
Támogatóink
Afrikai -Magyar Egyesület
Aranyhomok Business City Wellness Hotel
Free Line Kft.
Gong Rádió
Jonathermál Zrt.
Kecskeméti Lidl Áruház
KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.
MARS Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft.
Poliext Csövek Kft.
Szilvási és Társa Bt.
Szuperinfó
TESCO
www.frisspogacsa.com

Tavasznyitó rendezvényünk,
a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01401 kódszámú
"Állatkerti rendezvénysorozat az állat- és természetvédelem jegyében a Kecskeméti Vadaskert 2020. évi rendezvényei és a hozzá kapcsolódó fejlesztések" című projekt keretében valósul meg.
Kattintson ide a részletekért.

Föld Napja rendezvényünk,

Anyák napi rendezvényünk,

Madarak és Fák napja rendezvényünk,
a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01401 kódszámú
"Állatkerti rendezvénysorozat az állat- és természetvédelem jegyében a Kecskeméti Vadaskert 2020. évi rendezvényei és a hozzá kapcsolódó fejlesztések" című projekt keretében valósul meg.
Kattintson ide a részletekért.

Gyereknapi rendezvényünk,
a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01401 kódszámú
"Állatkerti rendezvénysorozat az állat- és természetvédelem jegyében a Kecskeméti Vadaskert 2020. évi rendezvényei és a hozzá kapcsolódó fejlesztések" című projekt keretében valósul meg.
Kattintson ide a részletekért.

Kecskeméti Vadaskert Nonprofit Kft.
  6000 Kecskemét, Műkert 1.
  GPS: N46.8973489, E19.7180793
www.zookecskemet.hu
  info@zookecskemet.hu
  76 / 320-121
Nyitva:
  Nyitva: minden nap
09:00 - 18:30
(pénztár zárás 17:45)
Facebook oldalunk megnyitásához kattintson ide!
Kövessen bennünket a facebook-on is!

Kérjük, hogy adója -ával támogassa a Kecskeméti Vadaskertet!

Adószámunk: 18352144-2-03
Kecskeméti Vadaskert Nonprofit Kft.
  Cégjegyzék száma: 03-09-117851
Cégjegyzéket vezető bíróság: a Kecskeméti Törvényszék
  Adószám: 14706211-2-03
Kecskeméti Vadaskert Természetvédelmi Alapítvány
  Bírósági nyilv.sz.: 03-01-0000473
Pk.: 61.059/1993
vezetve a Kecskeméti Törvényszéken
  Adószám: 18352144-2-03
Honlapunk hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak. - 2014. Kecskeméti Vadaskert - www.zookecskemet.hu - Copyright by Aprogsys Informatikai Szolgáltató Kft. - www.aprogsys.hu